Ebben a tanévben 17. alkalommal került sor a katolikus iskolák Dugonics András matematika versenyének megrendezésére. A verseny az általános iskolai 4. és 8. évfolyamaiban, valamint a korosztályos nyolc és hat osztályos gimnáziumi évfolyamokban került megrendezésre, összesen 7 kategóriában. Hetedik és nyolcadik évfolyamon külön kategóriában versenyeztek az általános iskolába járó tanulók ( A kategória) és az ugyanazon évfolyamok gimnáziumi osztályaiba járó tanulók ( G kategória).  

A válogató versenyek tapasztalatai:

A versenyfelhívás 2016  szeptemberben jutott el az iskolákhoz elektronikus úton. Külön visszajelzést a részvételi szándékról tájékoztató jelleggel kértünk, ennek elmaradása nem jelentette a versenyből való kizárást. Az első fordulóra 2016. november 18-án került sor. A versenyfeladatokat és a forduló teljes anyagát egy héttel korábban, szintén elektronikus úton juttattuk el az iskolákhoz. A feladat egy feleletválasztós feladatsor megoldása. 4 – 6. évfolyamon 20, 7 – 8. évfolyamon 25 feladat szerepelt a feladatsorban. Az „A” és „G” kategóriákban a feladatok megegyeztek, az értékelés is egyformán zajlott.  A kiírásnak megfelelően az 50 %, vagy annál eredményesebb dolgozatokat kértük be az iskolánkba regisztrálásra. Az öt évfolyam 7 kategóriájában összesen 2100 tanuló regisztrálta magát az első forduló eredményes megírása során. A nevezett létszám az ország 140 iskolájából tevődött össze. Az összes résztvevő számát tekintve becsült adatok állnak rendelkezésünkre. Tapasztalatok alapján az első fordulóban mintegy 5000 tanuló vett részt országos szinten. Az első fordulót eredményesen teljesítő tanulók mintegy 70 %-a kisvárosok  (1 0-30 ezer fős települések) iskoláiból tevődik össze, 20 %-a nagyvárosok ( nagyobb, mint 30 000 fő) és 10 %-a kistelepülések ( kisebb, mint 10 000 fő) került ki. Az első fordulóból tovább jutottak nemek szerinti megosztása: 4. évfolyamon: 63/37 % fiú/lány, nyolcadik évfolyamon: 70/30 % fiú/ lány.  A hátrányos helyzetű tanulók számát adat hiányában nem tudtuk mérni.

A döntő tapasztalatai:

A második fordulóra 2017. január 18-án került sor, szintén a saját iskolájukban írták meg a dolgozatokat a tanulók. Ezúttal kidolgozandó feladatokat kellett megoldani, 4- 6. évfolyamon 6-6 feladatot, 7-8. évfolyamon 7 feladat állt rendelkezésre. A megoldási idő 4- 6. évfolyamon 60 perc, 7-8. évfolyamon 90 perc volt. A dolgozatokat a saját iskola tanárai értékelték megküldött megoldókulcs alapján, és küldték meg a rendező iskolába. Ezek után alakult ki a döntő mezőnye. Minden kategóriából a legjobb 10 versenyző került meghívásra a döntőbe, melyre 2017. március 18-án került sor Piliscsabán, a versenyt szervező Páduai Szent Antal iskolában. Végül 70 tanuló került meghívásra. A döntőben résztvevők kiválasztásának szempontjai: 1. a második fordulóban elért eredmény, pontszám 2. az első fordulóban elért pontszám. Ha mindkettő egyezett, akkor az azonos pontszámot elértek mindegyike meghívásra került a döntőbe. A tanulóknak a döntőben 4-6. évfolyamon 5, 7-8. évfolyamon pedig 6 feladatot kellett megoldani. A feladatok kidolgozandó feladatok voltak, elsősorban sajátos logikát igénylő, a tantervi törzsanyagon alapuló összetett feladatok. Előtérbe kerültek a megoldások sokféleségét, a megoldandó probléma több oldalról való megközelíthetőségét célzó feladatok. A feladatokat többféle módon is meg lehetett oldani. Előfordult, hogy a feladatnak több megoldása is volt. A feladatra adható pontszám ennek megfelelően változott.

Hogyan járult hozzá a verseny atehetség kibontakozásához:

A versenysorozat elindításakor az volt a cél, hogy ne csak a hagyományos értelemben vett tehetség kiválasztás legyen, hanem tehetség kutatás és gondozás is. Ezért ha negyediktől elkezdve nyolcadikig a gyerekek részt vesznek minden évben a versenyen, az már önmagában fejlesztő, tehetséggondozó hatású. A másik elem, ami a tehetséggondozáshoz hozzájárul a horizontális elem, a három fordulós megvalósítás. Az első forduló kifejezetten kedvteremtő a tanulók számára, a cél, hogy minél több sikerélményhez jusson. A feladatsor az első fordulóban úgy áll össze, hogy egy jó szintű tanuló teljesíteni tudja a továbbjutás feltételeit. Ez a tény, hogy továbbjutott, már munkára ösztönzi, igyekszik megfelelni a további elvárásoknak, készül a következő fordulóra. Az elmúlt 16 év versenyfeladatai kiadásra kerültek az Öveges József Tanár Egylet jóvoltából, így van lehetőség ennek a sajátos felépítésű versenysorozatra való felkészülésnek. Természetesen a végére már csak a valóban tehetséges és szorgalmas tanulók maradnak, a döntő nekik szól. A 17 év alatt azonban sok olyan tanulóval találkoztunk, aki ezen verseny nyomán szerette meg a matematikát. Inspiráló továbbá, hogy a verseny a résztvevő számára térítésmentes, a kevésbé tehetséges, vagy szorgalmas tanuló is elindulhat a versenyen, ami, ha sikerélménnyel társul további munka kiinduló pontja lehet. Kedvteremtő ez a pedagógusoknak is, akiknek ugyan többletmunkát jelenthet a versenydolgozatok kiértékelése, de számukra is siker, ha a tanítványuk tovább jut a versenyen, ezért ők is szívesen vesznek részt a munkában.

A versenykiírásnak megfelelően az egyes kategóriákban a következő eredmények születtek:

4. évfolyam:

1. hely: Bondár Tünde (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Gödöllő)

1. hely: Vaszary Krisztián (Apor Vilmos R.K. Ált. Iskola Gimn.,    Győr)

2. hely: Kiss-Leizer Luca (Páli Szent Vince Katolikus Ált. Iskola,   Kapuvár)

2. hely: Mágocs-Bahur Szente (Vörösmarty Mihály Kat. Ált. Iskola, Miskolc)

3. hely: Mayer Martin (Petőfi Sándor Kat. Ált. Iskola,Vecsés)

3. hely: Bodó Hanna (Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest)

4. hely: László Márk (Piarista Ált. Iskola és Gimnázium, Nagykanizsa)

5. hely: Bokros Boglárka (Vörösmarty Mihály Kat. Ált. Iskola, Miskolc)

6. hely: Gimesi Donát (Vitéz János Katolikus Általános Iskola, Esztergom)

7. hely: Ficsor Dorka (Park Utcai Katolikus Általános Iskola, Mohács)

5. évfolyam:

1. hely: Csonka Illés (Ciszterci Nevelési Központ, Pécs)

2. hely: Denkinger József (Ciszterci Nevelési Központ, Pécs)

3. hely: Pelcz Antal (Mindszenty József R. K. Ált. Iskola, Budaörs)

4. hely: Jenei Marcell (Szent László Katolikus Ált. Iskola és Gimnázium, Kisvárda)

4. hely: Kaszper Sebestyén (Karolina Ált. Iskola és Gimnázium, Szeged)

6. hely: Soós Bence (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Gödöllő)

7. hely: Darabos Bulcsú (Nagyboldogasszony R. K. Ált. Iskola, Tapolca)

8. hely: Bodnár Viktor (Szent István Katolikus Ált. Iskola, Tiszaújváros)

9. hely: Inges Ágoston (Szent Gellért Katolikus Ált. Iskola és Gimnázium, Budapest)

6. évfolyam:

1. hely: Ábrahám Balázs (Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szt. János, Zsámbék)

2. hely: Dohányos Máté (Savio Szent Domonkos Kat. Ált. iskola, Békéscsaba)

3. hely: Módos Vilmos (Szent Gellért Katolikus Ált. Iskola és Gimnázium, Budapest)

4. hely: Somodi Ákos (Reménység Katolikus Ált. Iskola, Budapest)

5. hely: Horváth Mihály (Szent János Apostol Kat. Ált. Iskola, Budapest)

6. hely: Kristály Kamilla (Kunszt József Katolikus Ált. Iskola, Akasztó)

7. hely: Berencsi Gergő (Szent László Kat . Ált. Iskola, Encs)

8. hely: Polgár S. Bendegúz (Szent László Kat . Ált. Iskola, Encs)

9. hely: Agócs Evelin (Szent József Katolikus Ált. Iskola, Kiskunhalas)

7. évfolyam (általános iskola):

1. hely: Kovács Sebestyén (Szent Mór Iskolaközpont, Pécs)

2. hely: Kertész Luca (Albertfalvi Don Bosco Katolikus Ált. Iskola, Budapest)

3. hely: Orosz Nándor (Szent Erzsébet Katolikus Ált. Iskola, Szentes)

4. hely: Klem Balázs (Szent Tamás Katolikus Ált. Iskola, Mélykút)

4. hely: Liszkai Leila (Hunyadi János Katolikus Ált. Iskola, Békésszentandrás)

6. hely: Gál Botond (Néri Szent Fülöp Katolikus Ált. Iskola, Budapest)

7. hely: Martos Dorottya (Pannonia Sacra Katolikus Ált. Iskola, Budapest)

8. hely: Veress Noémi (Karolina Katolikus Ált. Iskola, Vác)

9. hely: Windisch Luca (Néri Szent Fülöp Katolikus Ált. Iskola, Budapest)

10. hely: Lázár Virág (Szászbereki Kolping Katolikus Ált. Iskola, Jászladány)

7. évfolyam (gimnázium):

1. hely: Szalanics Tamás (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Ált. Iskola, Nyíregyháza)

2. hely: Kullmann Barnabás (Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi)

3. hely: Babai András (Piarista Gimnázium, Budapest)

4. hely: Szőke-Brandt Ágoston (Piarista Gimnázium, Budapest)

5. hely: Szilágyi Máté (Piarista Gimnázium, Budapest))

6. hely: Aranyosi Pál (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár)

7. hely: Zeke András (Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő)

8. hely: Sziklai Benedek (Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc)

9. hely: Bóné Márton (Piarista Gimnázium, Budapest)

10. hely: Végső Dávid (Piarista Gimnázium, Budapest)

8. évfolyam (általános iskola):

1. hely: Fojta Dániel (Szent János Katolikus Ált. Iskola, Dabas-Sári)

2. hely: Ábele Péter (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Gödöllő)

3. hely: Sisák Levente (Mindszenty József Római Katolikus Ált. Iskola, Budaörs)

4. hely: Molnár Máté (Szent László Katolikus Ált. Iskola, Gimnázium, Kisvárda)

5. hely: Inges Domonkos (Szent Gellért Katolikus Ált. Iskola és Gimnázium, Budapest)

6. hely: Radocsányi Dániel (Reménység Katolikus Ált. Iskola, Budapest)

7. hely: Palla István (V. István Katolikus Ált. Iskola, Sátoraljaújhely)

8. hely: Debreczeni Zsófia (Szent János Apostol Katolikus Ált. Iskola, Budapest)

9. hely: Venczel László (Szent Ambrus Katolikus Ált. Iskola Szent Márton tagiskola, Borsosberény)

8. évfolyam (gimnázium):

1. hely: Szauter Csanád (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár)

2. hely: László Örs (Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő)

3. hely: Tremmel András (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest)

4. hely: Gajdócsi András (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc)

4. hely: Sivadó Domonkos (Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő)

6. hely: Mátraházi Krisztián (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc)

7. hely: Pollner Zsigmond (Piarista Gimnázium, Budapest)

8. hely: Mészáros Bori (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Ált. Iskola, Nyíregyháza)

9. hely: Horváth Dóra (Páduai Szent Antal Ált. Iskola és Gimnázium, Piliscsaba)

9. hely: Németh András (Marianum Egyházi Alapiskola, Gimnázium, Komárom)

 

A döntőn készült fényképek megtekinthetők a Galériában.

 

A verseny az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által finanszírozott NTP-TV-16-085 azonosító számú pályázat keretében valósult meg.

Megosztás