Online program keretében online vagy hibrid képzést, tematikus napot, online rövidebb programokat, minikurzust, illetve tematikus fórumokat kínálunk.

Online vagy hibrid képzés, tematikus nap:
Ezek a programjaink hagyományos ötórás képzések vagy a szélesebb szakmai kört megszólító tematikus napok. Hibrid programjainkra jelenléti és online formában is lehet jelentkezni. Ezeknél a jelenléti képzésünk online közvetítésén vesz részt. (Választani a jelentkezési űrlapon tud.)
Rövidebb programjaink 2-4 órásak.
Ebben az évben gyermekvédelmi speciális területek témakörben, összesen 10 témában, egyenként 3 órás online képzés is meghirdetésre kerül. Egy-egy alkalom elvégzéséről részvételi igazolást állítunk ki. A gyermekvédelmi speciális területek témák közül legalább kettő elvégzése esetén az év végén egy összesített igazolást állítunk ki az elvégzett órák számáról.

Minikurzus:
Ebben a tanévben IKT témában hirdetünk meg minikurzust. 
Minikurzusaink kétórásak. Egy- egy minikurzus teljesen online és önállóan dolgozható fel, saját időbeosztással. Előre kiadott szakmai anyagokat (minivideók és leírások) ismerhetnek meg a résztvevők, kipróbálhatják, tanulmányozhatják azokat. A konzulenstől e-mailben kérdezhetnek. A minikurzus végén egy kiadott feladatot kell elkészíteni, és a Google Tanterembe határidőre feltölteni.
Ebben a tanévben 6 db IKT minikurzust hirdetünk meg. Amennyiben ezekből három vagy több IKT minikurzust elvégez, arról igazolást állítunk ki, amely beszámítható a 120 órás továbbképzésbe (277/1997. (XII.22.) Kormányrendelet). 
Ha 3 / 4 / 5 / 6 IKT minikurzust elvégez, akkor 6 / 8 /10 /12 óráról állítunk ki igazolást, elektronikus formában, a tanév végén. 

Online tematikus fórum:
Tematikus fórumjainknak saját szakmai programja van, amelyen szaktanácsadó kollégáink megosztják tudásukat, és bevezető előadásuk alapján a résztvevők beszélgetésére, közös gondolkodására, tapasztalat és jógyakorlat cseréjükre kerülhet sor. 
Ezeket a programokat online, a Google Meet alkalmazásban tartjuk, jellemzően délután, 1-2,5 órás időtartamban, esetenként tematikusan egymástól függetlenül. Egy-egy online tematikus fórumon való részvételről részvételi igazolást állítunk ki a tanév végén azok számára, akik ezt a program során jelzik. Ez azonban a 277/1997. (XII.22.) Kormányrendelet alapján NEM SZÁMÍTHATÓ BE a  pedagógusok 7 évenként kötelező 120 órás továbbképzésébe. Bizonyos online tematikus fórumok azonos témaegységbe tartoznak. Ezekről a részvételi óraszámtól (legalább 5 óra) függően teljesítési igazolást is ki tudunk állítani. A részletekről és a tartalmilag összekapcsolódó blokkokról itt tájékozódhat. Az így igazolt órák beszámíthatók a pedagógusok 7 évenként kötelező 120 órás továbbképzésébe. 

Az online tematikus fórumra a jellegénél fogva max. 30 főt tudunk fogadni. Ezért, amennyiben ezt a létszámot eléri a részt venni szándékozók száma, a  jelentkezési felületet a megadott határidő előtt lezárjuk. Megértésüket köszönjük!

Az online szakmai programjaink platformja: 
Google Meet alkalmazás (esetenként Google Osztályterem)

  • A jelentkezéshez saját névvel regisztrált, nem céges gmail-es email-cím szükséges, amelyet a jelentkezési felületen meg kell adni. 
  • A programra történő jelentkezés akkor sikeres, ha ha pár percen belül megérkezik a visszaigazoló e-mail. Amennyiben a levél nem jelenik meg a fő (Elsődleges /Szűrt) levelei között, kérem nézze meg az Egyéb leveleket és a Spam mappát is. Amennyiben ott sem találja, próbálja meg újra a jelentkezést. Ha nem jár sikerrel, keresse munkatársunkat.
  • Programjaink egy része létszámkorlátos. Ha a létszám betelt, a jelentkezést lezárjuk. Amennyiben részvételi szándékát a programért felelős személynek jelzi, visszamondás esetén értestjük.  
  • Kérjük, amennyiben jelentkezett egy programra, azonban mégsem tud részt venni rajta, tájékoztassa a programért felelős kollégát. (Ezzel a helyet is felszabadítja más jelentkezők számára.)
  • Az online szakmai programba való bekapcsolódáshoz a program kezdete előtt legfeljebb 10 perccel belépési linket küldünk a megadott e-mail címére. Belépéskor engedélyeznie kell a Meet számára a kamera és a mikrofon használatot. 

 

Ha nincs találat, akkor törölje a szűrési feltételeket!
Megosztás